Életre keltik a történelmet, tovább szépül a sümegi vár

Mintegy 1,1 milliárd forint központi támogatással megújul a sümegi vár keleti szárnya, a kápolna és a Köves-bástya közötti rész. A felújítási és rekonstrukciós munkálatok a tervezett ütemben, jól haladnak, tudtuk meg Papp Imre várkapitánytól.

A turisztikai célú várfejlesztés a Nemzeti kastélyprogram és a Nemzeti várprogram keretében, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinációjával valósul meg.

Papp Imre várkapitány felidézte, a várban családja beruházásában már 1989-ben megkezdődtek a felújítások, valamint a kiállítások és a különféle programok szervezése, amelyek azóta is jellemzőek.

Kifejtette, a vár üzemeltetőjeként már 30 évvel ezelőtt felismerték, hogy a műemlék épület bemutatása mellett lovas programokkal és egyéb rendezvényekkel lehet a turisztikai lehetőségeket úgy kihasználni, hogy az a műemlék folyamatos karbantartását és megújítását is szolgálja.

Az elmúlt 10 évben a kormány által létrehozott Nemzeti kastély- és várprogram segítségével az országban már nagyon sok hasonló műemlék is megújulhat, és köszönhetően ennek a nagyszabású országos programnak, a sümegi vár is a kedvezményezettek közé tartozik.

A központi támogatással megvalósuló felújítási és rekonstrukciós beruházás keretében tavaly tavasszal kezdődtek meg a munkálatok, így megújulnak, illetve plusz egy szintet kapnak a keleti szárny udvari épületei a Köves-bástyától egészen a kápolnáig. A földszinten megújul a várnagyház, a kaszárnya, a középkori konyha, a sütőház, a kovács- és bognárműhely, felépül a Csabi-torony, amely az átjárást biztosítja majd az északkeleti gyilokjáró két szárnya és a kiállítóterek között, továbbá zsindellyel fedett gyilokjárót építenek az északkeleti fal teljes hosszában. Emellett kijavítják a veszélyes állapotú falköpenyeket, és a várudvaron található vízgyűjtő ciszterna falai is megemelkednek. Az elkészült épületek interaktív kiállításoknak, előadásoknak adnak majd otthont, itt folytatódhatnak az élő történelemórák és a régi mesterségek felelevenítésére kialakított bemutatók.

Papp Imre elmondta azt is, hogy tavalyi év végéig sokat haladt előre az építkezés, felkerült az épületekre az új tetőszerkezet egy része. A téli időjárás miatt a kültéri munkálatokat lassabban lehet végezni, de folyamatos a gépészeti és a villamosenergia-hálózat kiépítése.

Az építkezés a tervek szerint két éven belül befejeződhet.

A várkapitány szavaiból kiderült, a műemlék-rekonstrukciót a hosszú távú fejleszthetőséget figyelembe véve úgy tervezték meg, hogy amennyiben – és erre már vannak előkészületek – a vár- és kastélyprogram következő ütemében a nyugati püspöki palotaszárny újjáépítése is megvalósul, a sümegi vár szinte teljes pompájában, eredeti méreteit megközelítve fogadhatja majd a látogatókat.

Forrás: https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/eletre-keltik-a-tortenelmet-tovabb-szepul-a-sumegi-var-4357042/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=veol&fbclid=IwAR0w-P3Kv9-FSDvQOPxZU5PdsrIIMxwIJQrxVPVbupuhxJZKRDN1HJ7aSb4